A bujdosó macska (magyar népmese)

A bujdosó macska (magyar népmese)
Egyszer volt, hol nem volt, nem tudom, hogy merre volt, de valahol mégis volt, volt egyszer egy macska. Ezzel a macskával nagyon mostohán bánt az asszonya, elkeseredett erősen, s nagy bújában, bánatában fogta magát, otthagyta a gazdasszonyát, s elment világgá.

De hogy szavamat össze ne keverjem, mielőtt útnak indult volna, az udvaron talált egy nagy vörös répát, szekeret csinált belőle, nagy hirtelen fogott két egeret, azokat a szekér elé fogta, s úgy indult bujdosóba.

Mennek, mendegélnek hegyeken-völgyeken által, de bizony az egerek elfáradtak, egyre lassabban lépegettek. Gondolja magában a macska: így nem messzire haladunk. Fogott az úton még két egeret, a másik kettőnek elejébe fogta, s úgy hajtott tovább.

Amint mennek, mendegélnek, találkoznak egy rákkal. Kérdi a rák:

– Hová mégy, te macska?

– Megyek vándorolni.

– Vígy el engem is, mert a halak kikergettek a vízből.

– Hát miért kergettek ki?

– Azért, mert mindig csipkedtem őket az ollómmal.

– No, hát gyere, ülj fel.

Továbbmennek, mendegélnek, s hát az út közepén két tojás van. Megszólal az egyik tojás, s kérdi a macskától:

– Hová mégy, te macska?

– Megyek vándorolni.

– Vígy el minket is! Nem volt maradásunk az asszonyunknál, mert azt kívánta, hogy három csirke keljen ki belőlünk, pedig csak egy van bennünk.

– Jól van, gyertek, üljetek fel.

Felültek a tojások a répaszekérre, s a macska hajtott tovább. Egyszerre csak rászállott a szekérre tíz fecske s tíz pacsirta. Nem is kérdezték a macskától, szabad-e, nem-e, szépen letelepedtek, s mentek ők is.

Még egy jó hajításnyira sem mennek, egy csomó gombostűt találnak az úton. Kérdi a macska:

– Hát ti hogy kerültetek ide?

– Mi bizony úgy, hogy egy társunk megszúrta az asszonyunkat, s az asszonyunk haragjában mind kidobott az útra.

– Hát akkor csak ti is üljetek fel a szekérre, gyertek velünk.

Továbbmennek, mendegélnek, s estefelé egy kicsi házikóhoz érnek. Abban a kicsi házikóban egy öregasszony lakott, a macska bement hozzá, köszöntötte illendőképpen, s szállást kért éjszakára.

Mondja az öregasszony:

– Adnék én jó szívvel, de ide minden éjjel zsiványok jönnek, itt ugyan nem lesz nyugodalmatok.

De a macska addig beszélt, hogy így meg úgy, nem félnek a zsiványoktól, hogy az öregasszony szállást adott nekik. A négy egeret bekötötték az istállóba. A két tojás beleült a tüzes hamuba. A rák a vizes dézsába, a gombostűk a törülközőbe, a macska meghúzódott az ajtó sarkában, a fecskék mentek az eresz alá, a pacsirták pedig a ház tetejére.

Hát csakugyan éjjel jönnek a zsiványok, bemennek a házba, letelepednek a kemence mellé, tüzet akarnak gyújtani.

De amint megpiszkálják a hamut, a két forró tojás szétpattant, s szemük-szájuk tele lett tojás hajával meg sárgájával. Hej, uram, teremtőm, megijedtek a zsiványok, égette a tojás az arcukat erősen, szaladtak a vizesdézsához, hogy megmosdjanak.

De ahogy belenyúltak a dézsába, a rák jól megcsípte az ujjukat. Lekapják az alsó szegről a törülközőt, hogy megtörülközzenek, de a gombostűk jól összeszurkálták őket.

Még jobban megijednek, szaladnak kifelé, s ott meg nekik ugrik a macska, s istenigazában összevissza karmolta az arcukat.

Ki az udvarra, mintha szemüket vették volna, de ott meg a fecskék és a pacsirták elkezdtek csiripolni:

– Zsiványok, zsiványok! Fogjátok meg!

Ahányan voltak, annyifelé szaladtak, többet az öregasszony házához vissza se jöttek.

Reggel a macska megköszönte a szállást az öregasszonynak, a négy egeret befogta a vörösrépa szekérbe, aztán mind felkerekedtek, mentek tovább.

Hanem amint egy hídra értek, halljátok csak, mi történt. Az egerek mitől, mitől nem, megijedtek, a szekeret belerántották a vízbe. Hej, istenem, lett nagy ijedelem. A pacsirták és a fecskék, huss felrebbentek és elrepültek. A macska is nagy üggyel-bajjal kiúszott, de a szegény rák az ott maradott a vízben, no meg a gombostűk is.

Hogyha ezek a vízben nem maradtak volna, az én mesém is tovább tartott volna.