A fiatal pár és a kotlós (népmese)
Egyszer volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, volt egy szép legény. Elvett feleségül egy szép leányt, de olyan szegények voltak mind a ketten, hogy egyiknek sem volt semmije, csak annyi ruhája, amennyit felvettek magukra. A leánynak volt egy nénje, s az adott nekik ajándékba egy tyúkot. A többi szomszéd meg rokon vitt tojást, lisztet, úgy, mint szokás a lakodalomba.
Mikor elmúlt a lakodalom, hallja a fiatalember, hogy a tyúk rákezdi:
– Koty-koty-koty…
Azt mondja a fiatalasszonynak:
– Te, tudod, mit gondoltam?
– Mit?
– Ültessük meg ezt a tyúkot – azt mondja -, van tojás elég, tegyünk alá tizenkilenc tojást, s mikor kikölti, akkor vele együtt húsz lesz. Felneveljük, s mikor nagyok lesznek, akkor eladjuk a húsz tyúkot, s az árán veszünk egy malacot. Azt is felneveljük, s az malacozik kilencet. A tíz disznót eladjuk, s akkor tudunk venni egy lovat, egy hámot s egy szekeret. Ülünk fel ketten, s megyünk kereskedni. Beleegyezel?
– Bele.
Kerítettek egy kosarat, s tettek belé egy kicsi gizgazt, raktak belé tizenkilenc tojást, s a tyúkot ügyesen rátették, s betették az ágy alá. Leültek az ágyra, s kezdtek ott beszélgetni, s örvendezni, hogy hát mi lesz, s hogy lesz. Elővesz az ember papírt, ceruzát, s kezdi számolni, hogy egy lovat annyival s annyival lehet venni, egy hámot annyival s egy szekeret annyival; tíz disznót annyival lehet eladni. De hát nem futott a számadás. Azt mondja az asszonynak:
– Te asszony, baj van!
– Miféle?
– Hát – azt mondja -, szekeret s hámot tudunk venni, de lóra csak egy gyengére futja, mert ni csak, mennyi pénzt kapunk a disznókért.
Azt mondja az asszony:
– Hát ez nem baj, majd megerősül.
– Hát megerősülni megerősül, ha jól adunk enni, de eleinte csak ott tudunk felülni a szekérre, ahol egyenes az út, ahol hegyre kell menni, ott le kell szálljunk, mert a ló nem tud kimenni, ha gyenge lesz.
Azt mondja az asszony az embernek:
– Te leszállsz, de én nem!
Azt mondja az ember:
– Dehogynem, leszállsz te is!
– Én nem szállok le!
– Leszállsz!
– Nem szállok le!
Úgy összevesztek, hogy az ember kijött a béketűrésből, felugrott, s azt kérdi az asszonytól:
– Leszállsz, vagy nem szállsz le?
– Nem szállok le!
Akkor az ember mérgében megfogta az asszonyt, s akkorát lökött rajta, hogy – zsupsz! – nekidőlt az ágynak. Széttörött az ágy, s széttörtek a tojások is mind egy szálig, a kotlós meg menekült, ahogy tudott.
Kárvallották a kotlót s a tojásokat, s élnek máig is, ahogy tudnak, ha meg nem haltak.” #mese #mesék #estimese #népmese #magyarul #tale #fairytale #fairytale #tales
SBI Internet Banking Registration - Online SBI Net Banking Activation | sbi net banking registration…
Creating a strong, unique password isn’t enough! Remember to change it every 3 months to…
Here's The First Part Of The 2004 Version Of The Bob The Builder Promo.