A herencsényi templom építése – Esti mese – Népmese. –

„A herencsényi templom építése – Esti mese – Népmese. –
A templomot nem ide akarták építeni, ahogy mondták az öregek. nem ide akarták építeni, ahol most van a templomunk. Az utolsó ház itt volt, ahol maga bekanyarodott. Ebben az utcában. Azon túl az mező vót. Szántóföldek vótak. És akkor a templomot meg oda akarták építeni, ahun gyütt el előtte az üzletektül. És a templomot oda, ahol a mi házunk van, otten arra a dombra, arra a hegyre akarták építeni. És akkor összehordták a köveket nappal, hogy alapkőnek ugye lerakják. Akkor éccaka kihordták oda ja falu végire. A falu szélire. Ugye a búzatáblára. Kihordták a követ. Akkor ők visszahordták oda: a templomot nem oda költ építeni, a templomot a faluba köll építeni, nem a falu szélin. De még a falutúl is messzebb vót. Vissza¬hordták – akkor megint odavitték. A végin azt mondták, hogy az angyalok hordják – ez ugye legenda. Az angyalok elhordták a követ, akkor ott épült fel a templom. Ott építették föl, és Szent Mihály arkangyal lett a védőszent¬je, hogy az parancsolt az angyaloknak. A parancsnok vót, és az lett a temp¬lom védőszentje. Eztet így beszélték a régiek.

Vélemény, hozzászólás?