Mesefilmek Magyarul

A Sündisznó – Magyar népmese – Állatos mese – Esti Mese

A Sündisznó – Magyar népmese – Állatos mese – Esti Mese
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy boltos, egy király meg egy szegény ember. Ez a boltos el-eljárogatott az erdőbe vadászni, de egyszer úgy eltévedett az erdőben, hogy három nap egymás után folyton járt-kelt, bolyongott, s nem tudott kitalálni. Már a lábán is alig állott a nagy fáradtságtól s éhségtől, s nagy keservében felkiáltott: – Istenem, Istenem, ha valaki engem innét kivezetne, három lányom közül a legszebbet annak adnám, s három zsák pénzt is adnék melléje! Abban a pillanatban megszólalt mellette valaki, s mondta: – Kivezetlek én, csak gyere utánam. Néz a boltos mindenfelé, nem lát senkit, aztán lenéz a földre, s hát ott hentereg egy kis sündisznó. Mit volt mit tenni, a boltos megígérte a sündisznónak, hogy nekiadja a legszebb leányát, s ad még három zsák pénzt is, csak vezesse ki. Azzal a sündisznó elindult előre, a boltos utána, s egy félóra sem telt belé, kivezette az erdőből. Ott elváltak egymástól, a boltos ment haza, a sündisznó vissza az erdőbe. Másnap a király ment abba az erdőbe vadászni, az is éppen úgy eltévedett, mint a boltos. Már vagy hat napja bolyongott az erdőben, s mikor látta, hogy nincs szabadulása, föltekintett az égre, nagyot sóhajtott: – Istenem, Istenem, csak valami lelkes vagy lelketlen állat kivezetne az erdőből, nem bánnám akárki s akármi légyen, három lányom közül a legszebbet neki adnám, de még három szekér pénzt is adnék neki! – Gyere csak utánam, én kivezetlek – szólalt meg valaki. Néz a király erre-arra, mindenfelé, vajon ki beszél, hát egy kicsi sündisznó van a lába alatt, az beszélt hozzá. Nem bánta ő, akárki s akármi, a szavát meg nem másolta. Indult a sündisznó után, s hamarosan kijutott az erdőből. Az erdő szélén elváltak egymástól, a király ment haza, a sündisznó vissza az erdőbe. Éppen az idő tájt egy szegény ember is eltévelyedett az erdőben, az is már vagy hat napja bolyongott szegény feje, nem tudott kivergelődni, pedig gyermekkora óta mindig itt gyűjtögette a száraz gallyat. – Istenem, Istenem – sóhajtott fel a szegény ember -, nekem nincs semmim ezen a világon, de ha egy undok féreg vezetne is ki az erdőből, azt is gyermekemnek fogadnám! – No, hát akkor gyere utánam – szólalt meg valaki. Bezzeg hogy a kis sündisznó volt. Indult is mindjárt előre, a szegény ember utána, egy szempillantásra kivezette az erdőből. Az erdő szélén elváltak egymástól, a szegény ember hazament, a sündisznó vissza az erdőbe. Telik- múlik az idő, eltelt egy hét, eltelt kettő, a kicsi sündisznót már kezdették is felejteni. A boltos, a király, a szegény ember mind azt gondolták, hogy valami csudálatos álmot láttak, nem is volt igaz, ami velük történt. De bizony nem volt az álom, mert egy este, mikor a szegény ember már lefeküdött, bekopogtatott a sündisznó az ablakon. – Apámuram, nyissa ki az ajtót! Hm, álmélkodik magában a szegény ember, hát ez ugyan ki lehet? Hiszen neki sohasem volt gyermeke! Fölkel a szegény ember, kinyitja az ajtót, s hát csak behöngörödik a küszöbön a kicsi sündisznó. – Adjon isten jó estét, apámuram, hazajöttem! – Fogadj isten, édes fiam, hát megjöhetél-e? – Meg biz’ én, apámuram, de az anyámasszonyt költse fel, hogy vessen nekem ágyat. Felkölti a szegény ember a feleségét, s az asszony nagy duzzogva, ímmel-ámmal ágyat vet, a kicsi sündisznó meg lefekszik, elalszik. Fölkelnek reggel, a szegény ember a feleségével asztalhoz ül, de a sündisznót csak a kemencepadkához ültetik, s egy fatányérban adtak neki valami ennivalót. Nézi, nézi a sündisznó az ételt, de hozzá nem nyúlt. – Hát te, fiam, mért nem eszel? – kérdi a szegény ember. – Azért, édes apámuram, mert én nem vagyok afféle jöttment, szélházi, ültessenek az asztalhoz, s cintányéron adjanak nekem ételt. Jól van, mit csináljanak, odaültetik az asztalhoz, cintányéron adnak neki ételt. Mikor az asztaltól fölkelnek, kérdi a sündisznó: – Apámuram, van-e kigyelmednek két csizmadiatallérja? – Van, fiam, van. – No, ha van, adja nekem, majd visszafizetem urasan. Kiveszi a szegény ember a láda fiából a csizmadiatallért, oda akarja adni a sündisznónak, de ez azt mondja: – Ne adja ide nekem, apámuram, hanem menjen be a városba, ott a piacon egy vénasszony egy fekete kakast árul, azt vegye meg. Ha egy pénzre tartja, adjon kettőt érette. Onnét menjen a szígyártóhoz, annál van egy rongyos nyeregszerszám, vegye meg azt is. Ha egy pénzre tartja, adjon kettőt érette. Elmegy a szegény ember, megveszi a piacon a fekete kakast meg a szíjgyártónál is a rongyos nyeregszerszámot, hazaviszi, s hát, Uram, Jézus, ne hagyj el, a sündisznó fölnyergeli, kantározza a fekete kakast, rápattan, s úgy elnyargal, mint a sebes szél, még annál is sebesebben. Meg sem állott, míg a boltos házához nem ért.

teljes filmek magyarul

Recent Posts

Oscar, a strucc beszorult egy roncsautóba! – #PAWPatrol #shorts Hungary

Ha baj van a Kaland öbölben, a Mancs őrjárat ott van, hogy minden helyzetben segítsen!…

3 óra ago

Health insurance exec quits over industry practices

Former health insurance company executive Wendell Potter speaks to CNN’s Jake Tapper about what he…

4 óra ago

Hawley Hammers Amazon, Health Insurance Companies For Killing Competition During Antitrust Hearing

-- Follow us here: Twitter: https://www.twitter.com/SenHawleyPress Facebook: https://www.facebook.com/SenatorHawley Instagram: https://www.instagram.com/senatorhawley/ Website: http://www.hawley.senate.gov

4 óra ago

Term Insurance: How to get 2x sum assured at 1/3rd price? | Masterclass 2025

▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀ Buy Term Insurance from Policy Bazaar (affiliate) 👇 https://term.lla.in/ -------------------------------------------------- PolicyBazaar Term Insurance Claim:…

4 óra ago

when you try to use the insurance you pay for

me when i want to use the insurance i pay for after getting sever hydrocephaly…

4 óra ago