A szegény ember lánya meg a béka – Esti mese – Népmese

„Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény ember. Olyan szegény volt, hogy egy héten csak egyszer evett. Nagyon unta már a szegénységet, törte a fejét éjjel-nappal, mitévő legyen.
Volt ennek a szegény embernek egy lánya is, egy kutyája meg egy macskája. Egyszer, amint a lánya ott játszik a tó partján, egy béka ugrik a tóba mellőle. Csakhogy az ügyesebb volt, elkapta a béka hátsó lába kiskörmét. Sírt-rítt a béka, hogy engedje el, de a szegény lány inkább hazavitte.
Nagyon megörült a szegény ember, igen tetszett neki a béka, naphosszat csodálták, csak azt nem tudták eltalálni, mit adjanak enni neki. Nem volt egyebük, mint száraz kenyér, tört a lány belőle, megetette. Hát, uramfia, olyan nagyra nőtt a béka, mint a kemence! Erre már gondolkodóba estek, megijedtek tőle nagyon.
– Meg kéne ölni.
– Nem tudjuk – mondta a lány. Hát ahogy így beszélnek, egyszer csak megszólal a béka:
– Hozzátok fel a pincéből a bort!
Hozta volna a szegény ember, csakhogy nem volt neki bora.
– Lenyellek benneteket, hogyha nem adtok bort, kenyeret meg szalonnát!
– Jaj, irgalmazz! – könyörgött a békának a szegény ember. – Nincs nekem borom, se kenyerem, se szalonnám, adnék, ha volna!
– Dehogyis irgalmazok! Lenyellek benneteket kutyástul, macskástul! – Erre hamm, be is kapta mindet.
Tele gyomorral indult el a tóhoz. Beleugrott. Olyan nagy hullámot csapott, hogy elöntötte mind a házakat. Fájt a béka hasa kegyetlenül, kínjában lenyelt a tó fenekéről egy aranygolyót, és kifeküdt a partra. Olyan forrón sütött rá a nap, hogy kipukkadt a hasa.
A szegény ember meg nagy boldogan jött ki belőle, hozta a lányát, kutyáját, macskáját meg az aranygolyót. Az volt az első dolga, hogy azon túladjon. Dúsgazdagon mentek haza.
Ha az aranygolyón túl nem adtak volna, az én mesém is tovább tartott volna.

„