A törökrabolta asszony – Esti mese – Népmese „Meg még a törökökrül legenda, de ez nem legenda, ez igazság vót, hogy mindig mondták az asszonyok, hogy: ,.Ne álljatok ki a kapuba, mert gyün a török, oszt elkap benneteket!”” Ez szájrúl szájra ment, de hogy igaz vót tényleg, mondták is, hogy Kanyó Terinek hítták a menyecskét. És mikor mentek a törökök, mentek a faluba, a falun végig, kinn vótak a kapuba. Kiállt ű is, meg az ura is. Meg vót neki még egy kisgyerek is. Oszt a kisgyerek a karján vót, oszt ahogy ment arra a török basa, az asszontúl megkapta a gyereket. Odaadta az urának az asszont meg fölkapta, és elvitte Törökországba. Úgyhogy oszt az asszony majd megbolondult, mert nagyon sajnálta, aki itt maradt, a kisgyerekit.
De közbe ugye oszt akkor a töröknek biztos hogy felesége lett, mert szép asszony, aszongyák, szép derék asszony vót. Oszt akkor ott is lett neki gyereke. Oszt mán vót vagy négy-öt éves a gyerek, de mégis annyira húzott a szíve haza, hogy elindult gyalog a Tejúton. Úgy mondták, hogy a Tejúton. Éccaka jött mindig a Tejúton, mer nappal nem tudta, hogy mivel kell gyünni. És akkor mindig éjjel jött, hogy ugye el ne fogják őtet, éjjel mindig a Tejút irányába. És Törökországból is hazajött az asszony, hazaérkezett. Hogy mennyit gyütt, azt nem mondták, csak mondták, hogy mán tiszta lyukas vót a talpa, hogy tüviskeken meg árkon-bokron, ahogy gyütt, meg a ruhája is teljesen leszakadt rúla.. teljesen leszakadozott a ruhája, mire hazaért. És mire hazaért. bánat volt. Az ura meghalt meg a kisgyereke is, mire hazaért. Utána oszt mán ű is nem soká élt: Akkor meg utána meg aztat sajnálta, aki ottmaradt. De ez nem mese vót. ez igaz. vót. Mindig mondták szájhagyomány szerint, hogy a Karivókból vót ez az asszony.
” #mese #mesék #estimese #népmese #magyarul #tale #fairytale #fairytale #tales