Az álmos asszony – Esti mese – Népmese

Az álmos asszony – Esti mese – Népmese
„Vót egy embernek egy álmos feleségi. De az olyan vót, hogy még állva is elaludt. Csak szidta az ura szépen is, csúnyán is.
– Hallod-e, majd megjársz te, hogy örökké alszol. Hallottam má én egy nagyon álmos asszonyró, az is mindég aludt, oszt a gonosz szellemek kicseréték. Majd melládd, te is úgy leszel! No, de mindegy, most nem alszol, hát ott van az a kis kapálnyi való, együtt megkapáljuk.
Mit vót mit tennyi, az álmos asszony ment az urával, kapálgattak. Mikor meghúzták a déji harangszót, leültek ennyi, de az álmos asszonynak a kenyér a szájába maradt, úgy aludt el. Ledőlt, elaludt.
A szegény ember evett tovább.
– Ej, hagyom má, nem kőtöm fel, majd megkapálgatok estyig. Meg is kapálgatott a szegény ember estyig, de a feleségi még akkor is úgy aludt, hogy a kenyér, szalonna a szájába. Mérges lett a szegény ember, mer elfáradt.
– No, itthagylak, asszony, én biz fel nem kőtölek, aludd ki magad!
Otthagyta.
Otthon elvégezte az estyi dolgot, lefeküdt, de azér nem birt aludnyi.
Majd éjféltájba ébred fel az álmos asszony, tapogatódzik.
– Jaj, hát hol vagyok? Hol vagyok? Jézus, Mária, ki vagyok cserélve. Jó mondta az uram. Jaj, végem, most má mi legyek? De hátha mégse? Hogy tudjam meg az igazat? Mindegy, hazamenek, bekiátok az ablakon, megkérdezem, hogy „Károly, otthon van-e a feleséged?””
Ha otthon van, akkor nem én vagyok, de ha nincsen, akkor én vagyok.
Botorkál a setétségbe, hazaér.
– Károly, otthon van-e a feleségi?
– Itthon biz az, má alszik.
– No, ugyé mondtam, hogy nem én vagyok? Jaj, jaj!
Ríva ment ki az udvaron.
Az ura az ablakbó nézte, utánaszólt.
– Gyere vissza, te álmos asszony, hisz te vagy a!