Az égig érő borsófa, meg a túróházikó (belorusz népmese)

A mesék, főleg a népmesék, általában valamilyen ősi bölcsességet, tanítást hordoznak magukban, amelyek megértéséhez nem szükséges gondolkodni, elegendő meghallgatni. Akár a mesében szereplő borsószem, kicsírázik a tudatalattinkban, aztán ha kellően gondozzuk a tudás táptalaját, olyan magasra nőhet, amekkorára szeretnénk. Csak a képzeletünk szab neki határt.

Első hallásra talán különöset hat, de ezt a magvat ebben a mesében úgy nevezzük, hogy elengedés.

Tévedés, ha azt gondoljuk, hogy a mesék csak gyerekeknek szólnak. Például, ha ezt a mesét jól megfigyeljük, nem is olyan nehéz belátnunk, hogy bizony a történetnek van áthallása. Sőt, valós értelme. Hiszen mindenki életében akad olyan idős nagyszülő, dédszülő, családtag, aki már megmászta azt a bizonyos borsófát, maga mögött hagyva valamit, ami még nem a mese világához tartozik, de mégis együtt kell élnünk vele. Az is előfordulhat, hogy már nincsen egyedül. Akár erről legyen szó, akár arról, ez a történet ad egy feloldozást, értelmezést a gyermeki léleknek, ami mindannyiunkban ott van. Erről szól ez a mese a maga pozitív egyszerűségében, letisztultságában és bölcsességében.

***

A Mese Apától Gyerekcsatorna a gyerekek szórakoztatását, fejlesztését célozza meg. Az egyik legértékesebb ajándék, amit egy gyerek kaphat, ha mesélnek neki. Az sem gond, ha nem anya.