Mesefilmek Magyarul

Az elégedett ember – Esti mese – Népmese. –

„Az elégedett ember – Esti mese – Népmese. –
Egyszer Mátyás király legkedvesebb szolgája nagyon megbetegedett. Hívtak oda tudósokat, doktorokat, vénasszonyokat, de senki nem tudott segíteni rajta. Azt mondta egy vén kuruzsló:

– Felséges királyom, akkor gyógyul meg a szolgája, ha egy elégedett ember ingében megtörölközik.

Nosza, a király szétszalasztotta az országban a szolgáit, hogy keressenek egy elégedett embert, s hozzák ide az ingét.

Nagy keresgélés után végre találtak egy juhászt. Vígan, furulyázva őrizte a juhokat. Kérdezték a szolgák:

– Elégedett-e az életével?

– Én bizony elégedett vagyok – felelte a juhász -, szép a fű, sokat ellettek a juhok. Szépen híznak a bárányok.

– Na, hála istennek, csakhogy találtunk egy elégedett embert! – örvendezett az egyik szolga. Mindjárt elmondta a juhásznak, hogy milyen dologban járnak, s adja oda az ingét!

– Nagyon szívesen odaadnám, ha volna – sajnálkozott a juhász, ezzel kigombolta a szűrét, de bizony, az alatt csak a csupasz bőre látszott.

Így azután a király szolgái dolguk végezetlenül tértek vissza a palotába.” #mese #mesék #estimese #népmese #magyarul #tale #fairytale #fairytale #tales

teljes filmek magyarul

Recent Posts

[2024 Full Movie] Unlock Program Bomb Action Movie | Hollywood Latest Action English Movie

Subscribe for more Videos:https://www.youtube.com/channel/UCVocdz2BTFRlih2qZtJ9DcA Genres:#jasonstatham #movie #hollywoodmovies #action #specialforces #catherine BYTZ

1 óra ago

Fast Track Trading Credit Cards Approved & Payout News!

Fast Track Trading Credit Cards Approved & Payout News! Join Now: https://shop.fasttracktrading.net/ref/scrembo Credit Card 10%…

2 óra ago

Why your credit card points are losing their value

Thanks to inflation, credit card points now buy less than they used to. So the…

2 óra ago

9 Chase Credit Card Rules EVERYONE Should Learn Once And For ALL

Are you applying for a Chase credit card? WATCH THIS first to learn the application…

2 óra ago

Realtors giving homebuyers an out due to California’s insurance crisis

Real estate agents are adding a contingency, allowing buyers to cancel their contract if they're…

2 óra ago

Hurricane Helene highlights large gap in Florida’s flood insurance

Hurricane Helene highlights large gap in Florida's flood insurance Subscribe to WESH on YouTube now…

2 óra ago