„Az ember éveiről – Esti mese – Népmese. -Amikor az Isten az embert megteremtette, s az már járni meg szólni tudott, behívta magához.
– Hány évig akarsz élni? – Harminc év elég lesz!
Amikor kiment, megbánta, hogy olyan keveset kért. Szép az élet!Az ajtóban ácsorogva vakarózott, mert az Isten a többi teremtménynek is éppen osztogatta az éveket.Bement az ökör, húsz évet kért. De amikor kijött, megsokallotta. Hangosan dévánkozott. Az ember elkérte az ökör éveinek a felét. Az odaadta. Akkor jött a szamár, az is harmincat kért, de amikor az Úristentől kifordult, hangosan világgá ordította, hogy sokallja a harminc esztendőt igavonásban eltölteni. Az ember tovább várakozott az Isten kiskapujában, a szamártól fölösleg éveinek a felét elkérte. De akkorára már éppen a kutya következett. Tizenkét évet kért életének folytatásához, de megbánta, kérés nélkül odaadott négyet az éveket gyűjtögető, Isten kapujában ácsorgó embernek.Legutoljára ment be a majom. Húszat kért, de alig fogta meg az ajtókilincset, egyből átengedett belőle az embernek tízet.Akkor az ember visszaóvakodott az Isten színe elé, megmondta, hogy az utána következő teremtményekkel miképpen egyezelődött.
Így aztán harmincéves koráig az ember ember mivoltában él. Harminc meg negyven között húz-von, mint az ökör, amikor az évei múlásával nehezedik, negyven meg ötvenöt között szívósan viszi terhét, akár a szamár, de már azután otthon hagyogatják házpásztornak, akár a kutyát.
Hatvanháromtól nyolcvanig újra gyerekkorát éli, játszanak vele, mint a majommal szokás.”