Erdély Film

Bíró Eszter: Birkadal (gyerekdal, koncert)

Bíró Eszter: Birkadal (gyerekdal, koncert)
A dal az Állati Zenés ABC lemezen található.

Bíró Eszter énekes, színész, aki eddig színházi- és filmfőszerepekkel, illetve világzenei szólólemezeivel vált ismertté, elsősorban gyerekeknek és családoknak szóló képeskönyvet és lemezt, illetve színpadi produkciót készített, Állati Zenés ABC címmel.

Két saját gyermeke adta az ihletet ahhoz, hogy az ABC betűit dalokon és az ezekhez kapcsolódó játékokon keresztül szinte észrevehetetlenül tanítsa és szerettesse meg az óvodás és kisiskolás korosztállyal úgy, hogy mindeközben a szülők is jól szórakozzanak.

A zenéket az Artisjus-díjas, többszörös platina– és aranylemezes Födő Sándor „Fodo” írta, aki az utóbbi években Halász Judit lemezeinek egyik zeneszerzője is. A dalszövegek Hegyi György (Emil.Rulez!) munkái.

Fél évvel a könyv és lemez megjelenése után már több állami általános iskola első osztályában használják a könyvet és lemezt a tananyag alternatív kiegészítéseként.

Idézet egy kritikából (Népszabadság, 2013. június 14., Sándor Tünde):
„Bemegy-e a zene a fejedbe? Beeeee! Beeeee! — csendül fel a refrén Bíró Eszter új nagylemezén, a Birkadalban. És jól mondja, mert bemegy a zene, méghozzá nemcsak a mi fejünkbe, hanem a gyerekem ovis társaiéban is ott van már, az ajándékba kapott zenés mesés képeskönyv azonnal a csoport kedvence lett. (…) A Birkadal, amelyben a birkakórus mindenre azt feleli, hogy beeeee, beeeee, ugyancsak telitalálat, a gyerekek már első hallásra be tudnak kapcsolódni az éneklésbe. Bíró Eszter énekesnőt — akit színészként is sokan ismerhetnek — két gyereke ihlette az óvodásoknak szánt kiadvány elkészítésére. Szerencsénkre.
A nagylemezhez szép könyv is jár, benne a dalok szövege és ábécés poszter, no meg a könyv hátsó lapjain néhány kérdés a tartalomhoz kapcsolódóan, az állatokról. Szép, időálló ajándék lehet minden óvodásnak.”

Eszter mellett a felvételen olyan kiváló zenészek szerepelnek, mint maga a zeneszerző, Födő Sándor „Fodo” és Hámori Máté, illetve az Állati Zenés ABC könyvben és lemezen szereplő MR Gyermekkórus.

Birkadal

Zene: Födő Sándor „Fodo”
Szöveg: Hegyi György

Aki birka, csak annyit tud: beee!
Bármit kérdezek, annyit mond: beee!
Bár kedves a bárány,
De elég nagy hátrány,
Ha semmi sem jut eszébeee!

Aki birka, csak annyit tud: beee!
Akármi történhet, annyit mond: beee!
Kisbárány-gyerekek!
Ha valamit kérdezek,
Feleljetek csak annyit, hogy beee!

Bemegy-e a zene a fejedbe?
Beeeee! Beeeee!
Bemegy-e a répa a levesbe?
Beeeee! Beeeee!
Bemegy-e a levesbe a galuska?
Beeeee! Beeeee!
Beállsz-e a birkakórusba?
Beeeee! Beeeee!

Aki birka, csak annyit tud: beee!
Bármit kérdezek, annyit mond: beee!
Nincs semmi gondja:
Csak ugyanazt mondja,
Mert semmi sem jut eszébeee.

Naponta frissülő kínálatunkban több mint ötszáz rajzfilmet, mesefilmet, bábfilmet, láthatsz, gyerekdalokat, meséket, mondókákat hallgathatsz ezen a csatornán az egyszervolt.hu és a mese.tv kínálatából!

Iratkozz fel Youtube csatornánkra:
http://www.youtube.com/user/mesetv?an
Nézd még több mesét és gyerekdalt a Mese TV csatornán:
http://www.youtube.com/user/mesetv
Keresd a matiné összeállításokat (lejátszási listák) a hosszabb egybefüggő műsorokért!
Csatlakozz az egyszervolt.hu FaceBook közösséghez!:
https://www.facebook.com/Egyszervolth
Kövesd a legfrissebb posztokat a mese TV Google Plus felületén:
https://plus.google.com/1013081396759
Kövess minket a Twitteren:
http://twitter.com/MeseTv

teljes filmek magyarul

Recent Posts

Oscar, a strucc beszorult egy roncsautóba! – #PAWPatrol #shorts Hungary

Ha baj van a Kaland öbölben, a Mancs őrjárat ott van, hogy minden helyzetben segítsen!…

2 óra ago

Health insurance exec quits over industry practices

Former health insurance company executive Wendell Potter speaks to CNN’s Jake Tapper about what he…

3 óra ago

Hawley Hammers Amazon, Health Insurance Companies For Killing Competition During Antitrust Hearing

-- Follow us here: Twitter: https://www.twitter.com/SenHawleyPress Facebook: https://www.facebook.com/SenatorHawley Instagram: https://www.instagram.com/senatorhawley/ Website: http://www.hawley.senate.gov

3 óra ago

Term Insurance: How to get 2x sum assured at 1/3rd price? | Masterclass 2025

▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀ Buy Term Insurance from Policy Bazaar (affiliate) 👇 https://term.lla.in/ -------------------------------------------------- PolicyBazaar Term Insurance Claim:…

3 óra ago

when you try to use the insurance you pay for

me when i want to use the insurance i pay for after getting sever hydrocephaly…

3 óra ago