„Én biza azért is! – Esti mese – Népmese. -Volt egyszer egy asszony, aki olyan makacs volt, hogy akármit mondott is az ura, mindenre csak azt válaszolta: „Én biza azért is!” Kitapasztalta ezt az ura, s mindig az ellenkezőjét mondta annak, amit akart.
– Te asszony – mondta neki reggel -, nehogy nekem ennivalót készíts, mert bizony isten megjárod.
– Én biza azért is! – mondta erre az asszony, s jóféle ételt készített az urának.
Te asszony – mondta, amikor elindult -, nehogy megtedd, hogy kigyere hozzám a mezőre és ebédet hozzál. S ha jönnél is, kicsi széket nehogy ki merj hozni.
– Én biza azért is! Én biza azért is!
Csakugyan, délben kimegy az asszony, viszi az ebédet és a kicsi széket.
– Te asszony, nehogy letedd nekem azt a kicsi széket és ráülj!
– Én biza azért is – mondotta az asszony.
– Te asszony, nehogy hátrább találj ülni azon a kicsi széken!
– Én biza azért is – mondotta az asszony, s hátrább tolta a széket. S mennél jobban mondta, hogy ne tegye hátrább, annál inkább megtette. Addig és addig, amíg beleesett az árokba. Az ördög éppen ott volt az árokban, az asszony pont a hátára esett. De az ördög nem tudta, hogyan kell beszélni az asszonnyal. Futott vele, s kérte, könyörögte:
– Szállj le, asszony! Szállj le, asszony!
– Biza, még azért se!
Meddig futott vele, ki tudja, tán még most is fut, ha bele nem fáradt.” #mese #mesék #estimese #népmese #magyarul #tale #fairytale #fairytale #tales
A Peppa malac (eredeti cím: Peppa Pig) 2004-től vetített angol televíziós animációs sorozat, amely egy…
A váci Katona Lajos Városi Könyvtár bemutatja: A Nehéz kérdés című csukcs népmesét forrás: Így…
A játékot a Mattel-től kaptuk, köszönjük! Az elbűvölő Jégvarázs babákkal újra átélheted egyik kedvenc Disney…
Ha baj van a Kaland öbölben, a Mancs őrjárat ott van, hogy minden helyzetben segítsen!…