Karácsony a Virányoson – December 15.

Ünnepváró irodalom december 1-től 24-ig minden nap délután 6 órakor a Virányosi Közösségi Ház valamennyi médiafelületén. Az irodalmi válogatásban a Csodaceruza gyermekirodalmi folyóirat segített. Készüljünk együtt az ünnepre!

15.
Fodor Veronika:
HÓ VANÍLIÁS CUKORBÓL

Bécsben éjfélt ütött a Szent Mihály templom harangja. Ahogy a telihold besütött a császári- és királyi cukrászda kirakatán, üres tortatálakat, kongó cukorkásdobozokat világított meg a mahagóni cukrász-szekrényen. Az egyetlen mozgás a szomorú cukrászkisasszony, Anna bólogatása volt a kassza mellett. Sajnos nem készült el az újabb süteményekkel karácsony ünnepére, hamarosan nyit az üzlet, a birodalom leghíresebb cukrászdája. Mit fog szólni a tulajdonos, mit fog szólni a császári pár? Ezen sopánkodott magában.
Hókifli kisasszony, aki nem mellesleg igazi bárónő volt, egy krémszínű ernyővel ereszkedett a cukrászda elé. Leütögette a hópelyheket a cipellőiről és belépett. Aprót biccentett a pult mellett álldogáló cukrászkisasszony felé és a második szalonban foglalt helyet. Anna meg sem lepődött a kései vendégen, inkább odament hozzá:
– Választott már, hölgyem?
– Mandulás habcsókot szeretnék, és a hideg éjszakára való tekintettel egy csészével a kiváló Demel-féle forró csokoládéból!
Anna rémülten nézett körül. A szalon pasztellszínű falai között színes csomagolópapírról álmodott a bonbonos-szekrény. Az egyetlen édességnek tűnő valami, a kirakatban álló aranyszínű ló volt, sörénye kandírozott gyümölcsökből lobogott és éppen egy cukorból készült karácsonyfa felett ugrott át.
– Attól tartok Hölgyem, süteménnyel nem szolgálhatok, kifogytunk mindenből. De azonnal hozom a forró csokoládét!
– Oh, milyen kár – szomorodott el Hókifli kisasszony. Tavaly milyen sok szép édességük volt: marcipánfigurák lepték el mindkét kirakatot, sőt voltak szökőkutak megdermedt karamellszálakból és óriási grillázshajók!
– Sajnos a héten egyedül maradtam. Egy ideig még győztem a sok sütést és díszítést, de nagyon elfáradtam és ma este elfogyott az utolsó darab habcsók is. Csak kakaó és forró csokoládé maradt. Előre félek, hogy mi lesz holnap, nyitáskor.
A forró csokoládé viszont csodálatos volt, ahogy Hókifli kisasszony felé nyúlt, hogy elvegye, apró vaníliás cukor felhő hullt az asztalkára a ruhaujjából.
– Ettől rögtön kiváló ötletem támadt! – mondta Annának a csokoládét kortyolgatva. – Ha van kakaó, csokoládé, tojás és liszt, mutatok egy csodás tortát önnek!
Hókifli kisasszony fel is pattant, és mint aki tudja, mit hol talál, a konyha felé vette az irányt. Mire Anna utolérte, már javában dolgozott: olvasztott, kevert, habot vert és porcukrozott, nugátot készített és hűtött a márványlapon.
– Olyan csodás kis kontya van önnek Anna, csinálok egy olyan tortácskát, mint a frizurája! – kacagott és a kakaós piskótalapokat nugát-kontyokkal borította be. Elkészített egyet-kettőt-sokat. Aztán Anna is beszállt és a mahagóni cukrászpult, lassan megtelt Anna-tortákkal.
– Nem is tudom, hogyan köszönjem meg önnek! – csapta össze tenyerét a cukrászkisasszony. – Van egy marcipánmúzeumunk az alsó szinten, kirakatunk díszeit tartjuk ott régóta. Van egy-két kedvencem is ott még gyerekkoromból, ha gondolja, szívesen megmutatom! – mondta végül.
– Mehetünk – kotorta le ruháját Hókifli kisasszony és gyors léptekkel Anna után sietett.
– Nézze csak, az a hölgy ott szakasztott úgy néz ki, mint ön! A haja, a ruhája, az ernyője!
Hókifli kisasszony kacsintott: – Talán én is csak a Demel család fantáziájának szülötte vagyok! – azzal megrázta hajfürtjeit és lassan hulló porcukorrá változott.
Anna szája tátva maradt a csodálkozástól, megköszönni sem tudta eléggé a segítséget, de azóta télen gyakran díszíti a cukrászda kirakatát egy girland vaníliás kifli, és állandóan kapható Demelék híres Anna tortája is. Sosem fogy el.