Karácsonyi Szerelem romatikus film
Jake Peterson élete java azzal telt, hogy a traktorgyárban felfelé küzdötte magát a ranglétrán. Elérte, amit akart, de meg is fizetett érte keményen, bármilyen sikeresnek is mondhatja magát, a magánéletben magányos. Ráadásul karácsony előtt két héttel, amikor már boldog-boldogtalan az ünnepekre készül, azt a feladatot kapja cégétől, hogy utazzon el szülővárosába, a nebraskai Athensbe és bocsásson el néhány embert az ottani gyárból. Amikor Jake megérkezik a városba, erőt vesz rajta a nosztalgia és az éjszaka kellős közepén nekiindul, hogy megkeresse a szülőházát. Így sikerül is azonnal magára vonnia a tizenegy éve özvegyen élő, gyermekeit egyedül nevelő Emma Murphy figyelmét. Emma a szó szoros értelmében letartóztatja az idegent és Jake csak akkor tudja meggyőzni az asszonyt arról, hogy nem bűnöző, amikor beszámol látogatása céljáról, arról, hogy nyolcvan traktort akar megrendelni a helyi gyártól. Ezek után szinte természetes, hogy hősként, a város megmentőjeként ünneplik mindenütt és Emma is megbocsát neki. Ám hamar vége a dicsőségnek, mert Emma apja, a helyi gyár vezetője tudomást szerez Jake látogatásának igazi céljáról. Jake – most először az életében – hagyja, hogy az esze helyett a szíve döntsön.
kanadai filmdráma, 105 perc, 1996
✅ https://youtu.be/fUWbBFtCjqM ➡️ ASMR Barbie COLOR REVEAL DOLLS Unboxing Toys OVER 100 SURPRISES ‼️ No…
👉🏽 Best Credit Cards (BONUS Up to $750) Chase Sapphire Preferred (60k bonus pts) -…
Support our channel by choosing your next credit card using one of the card links…
Support our channel by choosing your next credit card using one of the card links…
INSURANCE को लेकर बड़ी खबर IRDAI MASTER CIRCULAR अब POLICY बेचना होगा आसान | BY…