Úti Filmek Magyarul

magyarjani film – Márton nap – Kerepes 2015

Kerepes egyik legnagyobb létszámú közösségi élménye a Márton nap.
Minden évben megrendezésre kerül az NÖK (Kerepesi Német Önkormányzat) és a nemzetiségi intézmények szervezésében ez az ünnepség. Idén jóval 600 fő fölött voltunk 50 Kg kenyér lett megkenve libatepertős és májas, pecsenyezsírral. Több száz liter tea és boros tea is várta a közönséget. A gyerekek szuper felkészültsége és a szülök lelkesedése feledtette a technikai nehézségeket, mint például az iskolaudvari világítás teljes hiánya. A szilas Tv felvételéhez remélem elegendő lett a Led lámpám. Nagyon szép közösségi élmény volt kicsinek és nagynak.
Az ovisok nagyszerű óvodai szervezésben a szilasi közösségi háznál találkoztak és indultak a kis alagúton át ahova rendőrautós villogós felvezetést sikerült küldeni az NÖK-nak. Így biztonságban jöhetett át a lámpásos csoport a kis átjárón ahol nincs járda. A műsor szuper volt és a végén sokat beszélgethettek a szülők is és persze voltak akik még rokonok is itt találkoztak régóta ismét és ismeretlenek is megismerhették egymást. Mindenki jól érezte magát. Köszönöm az Óvodának az iskolának is a tanároknak Óvónéniknek és a sok sok szülőknek s főleg a Stammtisch csoportunknak akik együtt dolgoztak a rendezvény sikeréért. Köszönet mindenkinek.
Springer Friedrich Német-Önkormányzat Kerepes

teljes filmek magyarul

Recent Posts

[2024 Full Movie] Unlock Program Bomb Action Movie | Hollywood Latest Action English Movie

Subscribe for more Videos:https://www.youtube.com/channel/UCVocdz2BTFRlih2qZtJ9DcA Genres:#jasonstatham #movie #hollywoodmovies #action #specialforces #catherine BYTZ

2 óra ago

Fast Track Trading Credit Cards Approved & Payout News!

Fast Track Trading Credit Cards Approved & Payout News! Join Now: https://shop.fasttracktrading.net/ref/scrembo Credit Card 10%…

3 óra ago

Why your credit card points are losing their value

Thanks to inflation, credit card points now buy less than they used to. So the…

3 óra ago

9 Chase Credit Card Rules EVERYONE Should Learn Once And For ALL

Are you applying for a Chase credit card? WATCH THIS first to learn the application…

3 óra ago

Realtors giving homebuyers an out due to California’s insurance crisis

Real estate agents are adding a contingency, allowing buyers to cancel their contract if they're…

3 óra ago

Hurricane Helene highlights large gap in Florida’s flood insurance

Hurricane Helene highlights large gap in Florida's flood insurance Subscribe to WESH on YouTube now…

3 óra ago