„Élt egy öregember Mátyás király idejében. Volt egy falatka földje, sikárfüvet termelt rajta, azt árulgatta. Így tartotta el a gyermekeit. Egy nap, amint a sikárfüvet szedegette, talált egy tojásnyi gyémántkövet. Nem tudta, hogy mi az, de látta, hogy szépen világít, hazavitte, s feltette a gerendára lámpa helyett.
A nagy fényességre, este, átment hozzájuk a szegény öreg gazdag szomszédja. Kérdezte a öregtől: – Hol vette kend, ezt a hatalmas gyémántot? – A földemen találtam, amikor a sikárfüvet ásogattam. – Azt mondom én kendnek, hogy vigye el Mátyás királynak Budára.
Ő annyi pénzt ad érte, hogy élete végéig lesz mit tejbe aprítania. Ígérje meg, hogy amit kap a királytól, annak az egy negyedét nekem adja, ha már ilyen jó tanácsot adtam! Az öreg megígérte. Fogta a gyémántot, belekötötte a zsebkendőjébe, s felment Budára, a királyhoz. A strázsák útját állták, s csak úgy engedték be, ha annak, amit a királytól kap, a negyed részét nekik adja. A király ajtónállója is egy negyedet kért. Az öreg annak is megígérte.
Végre bejutott Mátyás királyhoz. Kérdezte a király: – Aztán, mit kérsz apó, ezért a szépséges gyémántért? – Kétszáz botot – felelte az öreg. – Hogy értsem ezt? – kapta fel a fejét a király. – Kétszáz botütést kérek. A negyedét az első strázsának ígértem, a másik negyedét a másodiknak, a harmadik negyed, felséged ajtónállóját illeti, a negyedik negyedre a szomszédom tart számot.
Mátyás megértette mindjárt, hogy miről van szó. A saját szolgáinak nyomban kiosztotta a járandóságot. Az öregember szomszédjának se kellett sokáig várakoznia. A király hajdúi neki is megfizették, ami járt. Ezután Mátyás király kifizette a szegény öregnek a gyémánt árát. Az öreg sikárfűárus élete megkönnyebbedett. Holta napjáig gondtalanul élte napjait.” #mese #mesék #estimese #népmese #magyarul #tale #fairytale #fairytale #tales