Az orgonáról kevesen tudják, hogy a virágja felhasználható, míg mondjuk más virágokról mint pl. akác vagy bodza szinte mindenkinek beugrik, hogy lehet belőle frissítő üdítőket készíteni.
Mivel Gabi kedvenc tavaszi virága az orgona, ezért már tűkön ültünk, hogy idén végre kipróbálhassuk az orgonaszörpöt, amiről tavaly pont lecsúsztunk. Nekünk nagyon bejött az íze, először leginkább a virágméz íz dominál, aztán az utóízben érződik az orgona íz, úgyhogy minden ínyenc el fog ájulni tőle.
Hozzávalók kb 6 dl szörphöz:
-2 db 2,5 dl-es bögrényi leszedett orgona virág szirom (kb. 6 kisebb ágnyi virágzat)
-2 db 2,5 dl-es bögrényi víz (azaz fél liter)
-2 db 2,5 dl-es bögrényi cukor (lemérve nekünk 43 dkg volt)
-fél citrom frissen facsart leve
Természetesen készíthettek nagyobb adagot csak szorozzátok fel a mértékegységeket. Nálunk 1 egység egy standard 2,5 dl-es bögre volt, így egyszerű számolni. Konkrétan egyforma mennyiségben kell a virághoz képest vizet és cukrot számolni, egy fél citromot pedig 2 bögrénként.
Egyből fogyasztható, ha elteszitek akkor pedig száraz dunsztba érdemes tenni. A dunszt előtt pedig érdemes rövid időre fejre állít5ani az üveget, hogy a forró szörp mindenhol „fertőtlenítse” az üveg belsejét.
Próbáljátok ki még az orgona szezon alatt, szerintünk megéri!
#orgonaszörp #orgona #recept
Chaos of war | Hollywood English Action Movie | Action Adventure Thriller | English Movie…
Corporate media is dead. Join us: bit.ly/49wv3dU Text “TUCKER” to 44055 for exclusive updates. #politics…
💵 Start eliminating debt for free with EveryDollar - https://ter.li/3w6nto 📞 Have a question for…
💳 𝐁𝐮𝐢𝐥𝐝 𝐁𝐮𝐬𝐢𝐧𝐞𝐬𝐬 𝐂𝐫𝐞𝐝𝐢𝐭 𝐅𝐚𝐬𝐭𝐞𝐫 𝐖𝐢𝐭𝐡 𝐉𝐔𝐒𝐓𝐈𝐍 𝐌𝐈𝐑𝐂𝐇𝐄: https://bit.ly/NoelleRandallBusinessCredit 🛠 📈 𝐑𝐚𝐢𝐬𝐞 𝐘𝐨𝐮𝐫 𝐂𝐫𝐞𝐝𝐢𝐭 𝐒𝐜𝐨𝐫𝐞…
The ULTIMATE BUSINESS CREDIT CARD STACKING STRATEGY is a game-changer for anyone looking to grow…