Öt tojás (bukovinai székely népmese)

Öt tojás (bukovinai székely népmese)
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény leszerelt katona. Ahogy ment, baktatott hazafelé, nem volt egy fillér se a zsebében. Betért egy kocsmába. Azt mondja a kocsmárosnak:

– Kocsmáros úr, nagyon szépen megkérem, adjon nekem valami ennivalót! Most szereltem le, s egy fillér sincs a zsebemben. Majd egyszer meghálálom.

Hát a kocsmáros főzött is neki mindjárt öt tojást, s adott hozzá egy darab kenyeret. Jóllakott a katona, azzal elment a falujába. Megházasodott, és dolgozott szorgalmasan.

Telt-múlt az idő, eltelt vagy tíz esztendő. Eszébe jutott egyszer a katonának, hogy ő a kocsmárostól kért egy ebédet. Gondolta magában, elmegy most, s megfizeti, hogy ne legyen adósa. Tett száz pengő forintot a zsebébe, s elment a kocsmároshoz. Köszönt neki.

– Jó napot, kocsmáros!

– Adjon isten!

De a kocsmáros nem ismerte meg. Kérdi tőle az egykori katona:

– Nem ismersz meg, kocsmáros? Mikor leszereltem te adtál nekem egy ebédet. Főztél öt tojást, s adtál egy darab kenyeret. Most eljöttem, hogy megfizessem az árát.

Hát, uram teremtőm, a kocsmáros elkezdett számolni.

– Lássuk csak! Öt tojás a tíz esztendő alatt mennyit ér? Ha én azt az öt tojást kiköltöttem volna, lett volna öt csirke, s ha az megnőtt volna, tojt volna darabonként húszat. Az már száz darab tojás. Azt én ha kiköltöttem volna, lett volna belőle száz darab csirke, s azután azok felnőttek volna, s tyúkok lettek volna. Akkor azok mennyit tojtak volna?

A tíz esztendő alatt egyezer pengő forintot számolt a szegény embernek. Megijedt a szegény ember, s azt mondja:

– Kedves kocsmáros úr, nincs nekem annyi pénzem! Én csak az öt tojást jöttem megfizetni. Ki hallott már ilyet?

– Ha nincs pénzed – mordult rá a kocsmáros -, megyek a bíróhoz, s feljelentelek.

A szegény embert a kocsmáros feljelentette. Hazament a szegény ember a falujába nagy búsan, hát ahogy baktat az úton, összetalálkozik egy barátjával. Azt kérdi tőle a barátja:

– Mi bajod van, kedves komám? Úgy lehorgasztod a fejed. Csak nincs valami baj?

– Jaj, dehogy nincsen, édes egy komám! Hallod-e, hogy jártam! Ezelőtt tíz esztendővel, mikor leszereltem útközben egy kocsmában megettem öt tojást egy darab kenyérrel. Most elmentem, hogy megfizessem. Hát a kocsmáros a tíz esztendő alatt, amennyi jövedelem abból az öt tojásból lett volna, azt mind felszámolta. S most nem tudom kifizetni, ezért aztán feljelentett a bírónál.

– Ne búsulj te ezen! Kihúzlak a bajból, barátságból. De ne mondd el senkinek! Amikor megkapod a papírost, hogy menj a bíróságra, add csak ide, elmegyek én helyetted!

Úgy is lett. Nem telt bele sok idő, egy-két hétre rá megkapta a szegény ember a papírost, hogy menjen a bíróságra. Odaadja a komájának. A komája csak zsebre tette.

Megint eltelik egy-két hét. Megint kapott a szegény ember egy papírost, hogy menjen a bíróságra. Ezt is odaadta a komájának. Ekkor a komája felöltözött szép ruhába, ahogy a bíróság elé kell menni, s megjelent a bíróságon.

Azt kérdi a bíró:

– Te vagy az az ember, aki megette az öt főtt tojást?

– Én vagyok, uram – feleli büszkén.

– Az első idézéskor miért nem jelentél meg?

– Azért, uram, mert főztem a pityókát, a krumplit, hogy elültessem.

– Hát neked hibázik az eszed, Főtt pityókát akarsz elültetni? Abból ugyan nem lesz semmi!

– Igen, uram, de a főtt tojást is ha a kotló alá tették volna, abból se lett volna semmi. S ha a kocsmáros a főtt tojást felszámolta, hát gondoltam magamban, én is megfőzöm a pityókát, s elültetem. Hátha lesz abból is valami.

Akkor a bíró nagyot kacagott.

– Na, te szegény ember, menjél szépen haza, nem kell fizetned semmit. Huszonötöt kap a kocsmáros a fenekire.

Így a kocsmárosnak huszonötöt vertek a fenekire. S a szegény ember nagy boldogan hazament Elújságolta a komájának, mit végzett. S a barátja még ma is köszöni, hogy kihúzta őt a bajból. Itt a vége, fuss el véle!