„Volt a világon, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren, a korpakazlakon is túl, az üveghegyeken meg innen, egy házaspár. Volt egy kislányuk.
Az édesanya egyszer megbetegedett. Sokáig betegeskedett, aztán meghalt. Meghagyta a férjének, hogy ne nősüljön meg újra, mert a kislánynak nagyon rossz sora lesz.
Az ura aztán megfogadta, hogy nem nősül meg. Az ember egyszer azt mondja a lányának:
– Hallod-e, eredj el a szomszédasszonyhoz, mondjad neki, adja ide a sütőteknőt, mert édesapám sütni akar.
Átmegy a kislány, és azt mondja:
– Szomszédasszony, azért küld édesapám, hogy adja ide a sütőteknőt.
– Mondd meg édesapádnak, vegyen el engem, akkor lesz neki sütőteknője is.
A kislányt megfésülte, megmosdatta, adott neki egy darab kenyeret, s még egyszer elmondta:
– Mondd meg édesapádnak, hogy vegyen el engem, akkor lesz neki sütőteknője is.
Hazament a kislány, mondja az apjának:
– Édesapám, nem adja ide a szomszédasszony a sütőteknőt. Azt üzente: „Vegyen el engem, lesz sütőteknője is.””
– Kislányom, elvenném ám, de abból neked lesz bajod! – felelte az apja.
– Édesapám, nagyon jó asszony ez, látja, meg is fésült, kenyeret is adott, megmosdatott.
Másodszor is elküldte:
– No, kislányom, eredj el a szomszédasszonyhoz, mondjad neki, legyen olyan szíves, ha már a sütőteknőt nem is adta ide, adja kölcsön a szitát, majd megszitálom a lisztet.
Elment a kislány újra.
– Szomszédasszony, elküldött édesapám, hogy legyen szíves, adja ide a szitát, meg akarja szitálni a lisztet.
– Mondd meg, kislányom, az édesapádnak, hogy nem adom. Vegyen el engem, akkor lesz szitája is.
Megmosdatta, megfésülte, és elbocsátotta haza.
– Hazajöttem, de nem adta ide a szomszédasszony a szitát, azt mondta, hogy vegye el, akkor lesz szitája is.
Harmadszor megint elküldte:
– Eredj, kislányom, kérd el a sütőlapátot. Ha már a szitát nem adta ide, adja ide a sütőlapátot, hogy be bírjam vetni a kenyeret.
Átmegy a kislány, mondja:”